Dolgozom egy fotósorozaton, egy olyan kiállításról, amely a Gulágra hurcolt embereknek állít emléket. A kiállítás nagyobb városokban látható, ennek egyik állomása volt Kaposvár. Azért is szeretem ezt a megbízást, mert olyan városokba jutok el, ahová csak úgy nem kerekednék fel - rácsodálkozom a környezetre, épületekre, sétálóutcára, látnivalókra. Leginkább itt is az emberek fotózása jelenti a kihívást - de egyben ez a legszebb része is a dolognak. Gyakorlatilag már végeztem a fotózással, amikor odalépett hozzám egy idősebb pár - akik feltehetőleg nem véletlenül látogatták meg a kiállítást -, és szerettek volna azokból a képekből kérni, amin ők is rajta vannak. Nagyon szimpatikusak voltak, elkezdünk beszélgetni, a táskájukból előkerültek a felmenők és a család, unokák fotói. Engem mindig is megigéztek a régi fényképek, ezeket is csodálattal nézegettem, közben meghallgattam a képekhez fűzött háttértörténeteket is. Eszembe jutottak az én nagyszüleim, az ő képeik, az én kislányom, családom... Bevallom, elérzékenyültem. Elkértem a címüket, elbúcsúztunk, Jó érzésekkel telve indultam haza. Kaposvárt egy csapásra a szívembe zártam, itthon pedig megcsináltam a képeket - és már postára is adtam Józsi bácsinak, akinek persze nincs email címe, internet kapcsolata és ezért valahol felnézek rá... Imádok fotózni. Alább egy filmidézet, amelyet fotósként igyekszem magamévá tenni: "A fotó... Nem lényeges. Nem a kép elkészítése a fontos. Az a lényeg, hogy ott vagy, látod, átéled azt, amit le akarsz fotózni" Sean O'Connell (Sean Penn), fotós - Walter Mitty csodálatos élete
0 Comments
|
A szerzőIgyekszem sok képet és kevés szöveget felrakni, végül is ez a lényeg! Archives
April 2019
Categories
All
|