A Google Fotók egyik legjobb funkciója, hogy fel-felidéz régi eseményeket, képeket, amik amúgy lehet (valószínű), hogy a feledés homályába merülnének.

Egyszerűen odavagyok a tavaszi Balatonért, amikor még csend van, de éledezik a part, még nincs meleg, de már hideg sem, csodásak a színek - amiket a legjobb fotó is csak nehezen ad vissza. Tulajdonképpen egy fotó legtöbbször nem is feltétlenül kell, hogy pontosan leképezze a valóságot. Legalábbis én, aki fotózással is foglalkozom, így gondolom. Ha egy kép érzéseket, érzelmeket vált ki, fel tudunk idézni általa valamit, valakit, gyerekkort, hangulatot - az a legnagyobb eredmény.

A fenti képek ilyenek - barátaimmal immár sokadik éve töltünk el pár napot egyikünk nyaralójában, esetleg egy kempingben, hogy sütögessünk, iszogassunk (igen, alkoholt is), zenét hallgassunk és főleg beszélgessünk. Pontosan fel tudom idézni ezeket a kiruccanásokat - elég, ha előkerül egy-egy ilyen kép.

Az Opel 5050 Fifty-Fifty katamarán az 50. Kékszalagon
The Opel 5050 Fifty-Fifty on the 50. Blue Ribbon,
​
Fotó: Balatonakarattya, Magaspart - 2018. 07. 26.

Vannak helyek, ahol úgy érzem, speciális erők működnek, kitüntetett szerepük van az életemben. Hogy miért érzem így? Vajon az élet / sors vezetett erre és nekem ott kellett lennem? Esetleg mindez véletlen és ez a hely bárhol lehetne a világon, csak az agyam, emlékeim, nosztalgia köt ehhez a helyhez?

Nos, gyakorlatias emberként inkább ez utóbbira szavazok, még akkor is, ha a Magaspart önmagában, az átutazónak is lélegzetelállítóan gyönyörű. Természetesen a Balatonnál vagyunk, gyermekkorom és ifjúságom meghatározó helyszínén.

A hely valahogy összehoz, összeköt minket, gyerekkori barátokat, láthatatlanul, de szorosan. Rendszeresen autózom át Balatonakarattyán / Kenesén a munkámból adódóan (és mert a nyaralónk is itt van a közelben), ha tehetem, megállok, körülnézek, kiülök A PADRA, lelassulok, megeszem a Katica Pékségből hozott, itt bizony elmaradhatatlan kakaós csigámat.

Ülök, lassulok, nézelődök, iszom magamba a tájat, az érzéseket. A lábam előtt, a mélyben a strand és a hosszan elnyúló partvonal, amelynek minden méteréhez emlékek kötnek.

Aztán esetleg összetalálkozom régi ismerősökkel is, mint az a minap is történt, aztán egy óra beszélgetés következett, pedig sietnem kellett volna már. Beleborzongtam, Ő itt lakik, itt él a családdal, nem messze, időnként ő is kijár ide, egyedül vagy velük.

Az új generáció már a nyomunkban, mint a képen is látszik - nem tudom, nekik mit fog "jelenteni e táj", csak remélem, hogy őket is úgy rabul ejti, mint engem, minket. Hogy ez könnyebb legyen, már kávézó is működik itt a szezonban, nem is akármilyen.

A Magaspart egy csoda, bármikor feltölt egy fél órácska alatt.
Alig várom, hogy, hogy megint ott lehessek - még szezonban is csendes, nincs tömeg, de a kellemesebb, napos tavaszi és őszi napok a legeslegjobbak.

És el ne felejtsem: egészen bizonyos, hogy egy komolyabb sorozatot szentelek majd a környéknek.

A Festinát, mint óramárkát nem kell bemutatnom senkinek. Ugyanez a helyzet - itt, kis hazánkban legalábbis - Gundel Takács Gáborral és Knézy Jenővel, akik a Festina nagykövetei már több, mint tíz éve.
Nekem másodszor adatott meg az a megtiszteltetés, hogy egy-egy eseményen őket és az órákat fotózhattam - egy élményfotózás remek emberekkel, a Festina legújabb "The Originals" modelljeivel, remek körülmények között - a szívemnek kedves Balatonon, nem messze onnan, ahol gyerekkorom nyarait töltöttem, Balatonfűzfőn.
A képek - amennyire csak lehet, visszaadják a hangulatot, remélem, hamarosan újra visszatérhetek a Festinához, a Balatonhoz és a márka-követekhez is!

Néhány kép ITT